Mindannyian kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amikor úgy érezzük, egyedül nem megy. Talán Ön is éppen azért olvassa most ezeket a sorokat, mert keres valakit, aki egy adott kérdéssel vagy problémával kapcsolatban segítséget nyújthat.

Pszichológusként elsődleges célom, hogy biztonságos teret kínáljak, ahol minden gondolatnak és érzésnek helye van. Ahol nyíltan átélhetővé és megfogalmazhatóvá válhat, ami korábban talán nem volt az. Kimondani, hogy mi történik bennünk, valóban láthatóvá válni egy másik ember számára, sokszor önmagában is felszabadító. A találkozások során emellett a múlt és a jelen élményeinek eddig ismeretlen, meghatározó összefüggéseit fedezhetjük fel, amely a fejlődés új útjait nyithatja meg Ön előtt.

Hiszek abban, hogy a változáshoz vezető folyamat leginkább párbeszédben, egy másik emberrel való őszinte kapcsolatban tud kibontakozni. Egy olyan emberrel szövetségben, aki elfogadást és empátiát tanúsít, és aki úgy képes Önt a teljes figyelmével kísérni, hogy közben önmagához is hű tud maradni – az üléseken én is erre a jelenlétre törekszem. Szövetséget kínálok tehát Önnek: fedezzük fel együtt a változáshoz szükséges belső erőforrásait!

Hátterem és szemléletem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pszichológia szakán diplomáztam, majd a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás És Tanácsadási Egyesületnél (MaSzkPTE) szereztem személyközpontú tanácsadó végzettséget.

Már a gimnáziumban úgy éreztem, hogy a pszichológia iránti vonzódásom több, mint a téma puszta érdekességének szóló kíváncsiság, magára a pszichológia szakra azonban mégis egy hosszabb kitérő után, immár közgazdászként jutottam el. Az egyetem befejezéséhez közeledve aztán hamar rá kellett döbbennem, hogy a pszichológia elméleti irányzatairól, a kutatások módszertanáról sokkal többet tudok, mint magáról a segítő beszélgetésről, pedig addigra az is világossá vált, hogy ez utóbbi szólított meg igazán.

Egy barátomnak köszönhetően ekkor kezdtem jobban megismerkedni a Személyközpontú megközelítéssel, amely nem csupán életszemléletként volt rám nagy hatással, de a pszichológusként végzett gyakorlati munkám fontos alapköveit is segített lefektetni. Olyan alapelveket, minthogy kliens és terapeuta egyenrangúak; hogy bár lehetnek a velem szemben ülőről akár biztosnak tűnő benyomásaim, valójában sosem tudhatom nála jobban, mi zajlik benne. De azt is, hogy az érzéseim és a gondolataim nem véletlenül jelennek meg, tehát fontos, hogy a kapcsolat biztonságában meg tudjam ajánlani azokat – hogy elfogadásukról, a haladás irányáról aztán már a kliensem dönthessen.

Mégis, a legnagyobb hatást az gyakorolta rám, amikor a saját önismereti folyamatomban én is szembesültem vele, hogy milyen sok mindent nem látok, nem értek magammal kapcsolatban. Megtapasztalni, hogy vannak olyan elakadások, amiket egyedül nem tudok feloldani, ketten azonban mindez lehetségessé válik – ez volt az az élmény, ami végleg segített elköteleződni a pálya iránt.

Árak

Egyéni tanácsadás – angol nyelven is, személyesen/online: 10.000 Ft / 50 perc

Elérhetőség

Kovács Balázs pszichológus, személyközpontú tanácsadó

kovacsbalazspszichologus@gmail.com

+36 20 480 4997